Oldal kiválasztása

Lassan itt a húsvét és a családok apraja nagyja együtt készülődik az ünnepre. Anyukák lányaikkal együtt festik a tojásokat, apukák fiaikkal készülődnek a locsolkodásra, a húsvéti versek tanulgatásával. A húsvéti vers gyerekeknek cikkünk bevezet a húsvét eredetébe és 25 könnyen elszavalható húsvéti vers is megtalálható benne.

husveti versek

A locsolás kezdete

A locsolkodás közép- európai húsvéti hagyomány. Húsvéthétfő hajnalán a legények vízzel (modern világunkban kölnivel vagy parfümmel) locsolják meg az ismerős lányokat. A régi időkben még az volt a szokás, hogy vödörnyi vízzel locsoltak a fiatalemberek, olykor-olykor az sem volt ritka, hogy itatóvályúba dobták be a lányokat, akik-e jeles alkalomra a legszebb ruhájukat öltötték magukra. Napjainkban ezt a szokást váltotta fel a kölni vagy parfüm szolidabb használata, néhány helyen pedig a vödör vizet cserélték le szódás üvegre. A locsolóvers elmondásával lehet kiérdemelni a nagy gonddal elkészített hímes tojást.

husveti versek

Szokatlan az idei húsvét

Az idei év húsvétja rendhagyó minden család számára. Az otthon maradás jegyében telik, de ettől még „locsolni” szavakkal is lehet a technika segítségével. Használjuk ki a telefon, az sms, a skype és a közösségi oldalak lehetőségeit arra, hogy a mai legények ugyan úgy locsolhassák meg az ismerős lányokat, mint eddig.

A fiú unokák elszavalhatják a megtanult húsvéti verseket szeretett nagymamájuknak, keresztanyukájuknak. Húsvéti versek segítségével locsolhatják meg a fiúk szomszéd lányt vagy az összes lány osztálytársukat, osztályfőnöküket. Vigyük tovább ezt a szép hagyományt és ha egy kis segítségre van szükséged, összegyűjtöttünk 25 locsoló verset!

Jó locsolkodást mindenkinek!

Húsvéti versek gyűjteménye:

1. E szép házba nyitottam,
Nefelejcset találtam,
Nem hagyhatom hervadni,
Meg szabad-e locsolni?

2. Korán reggel útra keltem,
Se nem ittam, se nem ettem.
Tarisznya húzza a vállam,
Térdig kopott már a lábam.
Bejártam a fél világot,
Láttam sok-sok szép virágot.
A legszebbre most találtam,
Hogy öntözzem, alig vártam.

3. Jó reggelt, jó reggelt, kedves liliomszál,
Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál.
Kerek erdőn jártam, piros tojást láttam
Bárány húzta rengő kocsin mindjárt ide szálltam.
Nesze hát rózsavíz, gyöngyöm, gyöngyvirágom,
Hol a tojás, piros tojás, tarisznyámba várom!

4. Kerek erdőn jártam
Kék ibolyát láttam.
El akart hervadni
Meg szabad-e locsolni?

5. Ajtó mellett állok,
Piros tojást várok.
Ha nem adtok belőle,
Nem jövök el jövőre.

husveti versek

6. Piros tojás, fehér nyuszi,
Locsolásért jár egy puszi.

7. Rózsa, rózsa szép virágszál,
Szálló szélben hajladozzál.
Napsütésben nyiladozzál,
Meglocsollak, illatozzál.

8. Kelj föl párnáidról, szép ibolyavirág,
Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ!
Megöntözlek szépen az ég harmatával,
Teljék a tarisznya szép piros tojással!

9. Kinyílt az ibolya húsvét hajnalára,
Csepegjél, rózsavíz erre a kislányra.
Rózsavíztől, majd meglátod, szép és ügyes leszel,
Ugye, kislány, a zsebembe piros tojást teszel?

10. Tarka réten jártam, sok virágot láttam,
Illatukat egy kis üvegbe bezártam
Ez a kis üvegcse itt lapul most nálam
Engedd meg hogy frizurádat vele eltaláljam.

husveti versek

11. Itt vagyok,
Friss vagyok,
Máris sorba állok!
Csak egy kicsit meglocsollak,
Aztán odébb állok.

12. Kerek erdőn jártam,
Piros tojást láttam,
Bárány húzta rengő kocsin,
Mindjárt ideszálltam.
Nesze hát rózsavíz,
Gyöngyöm, gyöngyvirágom.
Hol a tojás, piros tojás?
Tarisznyámba várom!

13. Szép lányokat kergetek,
Az én kölnim permetez.
Jó dolog a locsolás!
Ide a piros tojást!

14. Láttam és találtam egy szép virágszálra,
Engedelmet kérek meglocsolására.

15. Én kis diák vagyok,
Sokat nem kívánok,
Egy pár tojást várok,
S azzal elsétálok.

husveti versek

16. Kinyílt az ibolya húsvét hajnalára,
Csepegjél, rózsavíz erre a kislányra.
Rózsavíztől, majd meglátod, szép és ügyes leszel,
Ugye, kislány, a zsebembe piros tojást teszel?

17. Tündérországból jöttem én,
Tündérországból gyöngyharmatot
Hoztam én.
Tündérország gyöngyharmatja
Szálljon a fejedre,
Piros tojás, hímes tojás,
Ugorj a zsebembe!

18. E szép ajtón bekopognék
Ha nem bánják, locsolkodnék
Öntök asszonyt lányával,
Várok tojást párjával.
Ha pedig sajnáljátok,
Mindjárt porrá áztok,
Mert kölni helyett
Vizet öntök rátok!

19. Húsvét másnapján,
Mi jutott eszembe,
Egy üveg rózsavizet
Tettem a zsebembe.
Elindultam véle
Piros tojást szedni,
Engedelmet kérek
Szabad-e locsolni.

20. Itt vagyok,
Friss vagyok,
Máris sorba állok!
Csak egy kicsit meglocsollak,
Aztán odébb állok.

husveti versek

21. Húsvét napján korán keltem,
Ünneplőbe felöltöztem.
Rózsavízzel elindultam,
E kis házba bekopogtam.
Üdvözlöm a ház lakóit,
Keresek egy kis leányt itt.
Rózsavízzel locsolkodom,
Piros tojást elfogadom!

22. Locsolómban kölni víz, öntöm minden nőre,
Azért arra vigyázok, ne szédülj el tőle.
Versemen a lányok nem csak nevetnek,
Locsolásért pénz is jár a gyereknek.

23. Kinyílott az aranyeső,
Én voltam ma a legelső,
Aki kora reggel,
Locsolkodni kelt fel!
Minden szőke, barna lány,
Mint a piros tulipán,
Virulva viruljon,
Rózsapermet hulljon!
Íme itt a kölni,
Szabad-e locsolni?

24. Rózsa, rózsa szép virágszál,
Szálló szélben hajladozzál.
Napsütésben nyiladozzál,
Meglocsollak, illatozzál.

25. Húsvét másodnapján régi szokás szerint
Fogadják szívesen az öntözőlegényt.
Én a legénységhez igen kicsi vagyok,
De öntözőlegénynek mégis csak felcsapok.
Minden esztendőben ilyenkor itt vagyok
Ha a locsolásért piros tojást kapok.

husveti versek

Kép forrás: Freepik

Hírlevél

Facebook

Kapcsolat

Biztonságos és gyors online vásárlás
A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártya adataid áruházunkhoz nem jut el.
Wishlist 0
Continue Shopping